Dr. Kovács Dóra

parodontológus

Szeretném, hogy az elvégzett munkámmal
hozzájáruljak a pácienseim boldog mosolyához.

IDŐPONTFOGLALÁS
IDŐPONTFOGLALÁS

Dr. Kovács Dóra

parodontológus

Szeretném, hogy az elvégzett munkámmal
hozzájáruljak a pácienseim boldog mosolyához.

IDŐPONTFOGLALÁS

BEMUTATKOZÁS

Fogorvosi tanulmányaimat a Szegedi tudományegyetemen végeztem, diplomámat 2013-ban szereztem. Parodontológia szakvizsgát 2016-ban tettem Budapesten. Fő érdeklődési területem a fogágy, a fogat körülvevő tartószerkezet (rostrendszer, íny csontszövet) megbetegedéseinek megelőzése, kialakult elváltozások kezelése és az elért gyógyult állapot hosszútávú megőrzése.

Parodontológus szemléletemből adódóan különös figyelmet fordítok a fogágy épségének megőrzésére, hiszen ez mindig egyszerűbb, mint a már kialakult kóros állapot helyreállítása. Megfelelő funkciójú, stabil, esztétikus fogmű készítése kizárólag egészséges íny és fogágy mellett lehetséges. A fogak kezelése csak gyulladásmentes környezetben kezdhető el. Célom, hogy az elérni kívánt eredményt minél kisebb beavatkozással, a természetes fogazat támogatásával érjem el. Fontos, hogy nem csak a fogat, hanem a fog tartószerkezetét, illetve a rágószervet, mint komplex egységet kell kezelnünk.

Szeretnék nyugodt környezetben fájdalommentes, precíz kezelést nyújtani a funkcionális és esztétikai kívánalmakat maximálisan figyelembe véve. Munkám kiterjed az általános fogorvosi ellátás mellett a fogágybetegségek konzervatív és sebészi kezelésére, a fogíny esztétikai korrekciójára, lágy és keményszövetek helyreállítására, implantátciós fogpótlásokra. Szakmai felkészültségemet a folyamatosan fejlődő technikák ismeretével, elsajátításával biztosítom. Ez elengedhetetlen pácienseim magas szintű ellátásához. Szeretném, hogy az elvégzett munkámmal hozzájáruljak a pácienseim boldog mosolyához.

KEZELÉSEK

Munkám kiterjed az általános fogorvosi ellátás mellett a fogágybetegségek konzervatív és sebészi kezelésére, a fogíny esztétikai korrekciójára, lágy és keményszövetek helyreállítására, implantátciós fogpótlásokra.

Szájhigiénés kezelések,
fogkőeltávolítás

A fogakat borító lepedék nem csak szuvasodáshoz, hanem ínygyulladáshoz, súlyosabb esetben fogágybetegséghez is vezethet. Fogágybetegség alatt >>>

Fogfehérítés

Az elszíneződött fogak kezelése alapos szájhigiénés kezelés, szuvas fogak és az esetlegesen gyulladt íny ellátását követően >>>

Esztétikus tömések,
ragasztott betét
(inlay, onlay)

A fogak restaurációja korszerű és kiváló minőségű anyagokkal a természetes foghoz >>>

Gyökérkezelés

A fog belsejében a koronai részén a zománc és dentinszövet által határoltan található a fogbélkamra >>>

Héjak

Az esztétika egyre kiemeltebb szerepet kap az életünkben, egyre inkább növekszik az igény a szabályos fehér fogsor iránt. >>>

Koronák, hídpótlások

Azokban az esetekben, mikor a fogat a nagymértékű anyaghiány miatt töméssel már nem tudjuk helyreállítani, >>>

Kivehető protézisek

A maradékfogak vagy kis számú implantátum felhasználásával lehetőségünk van kombinált fogpótlás készítésére >>>

Fogágy plasztikai sebészete, visszahúzódott fogíny kezelése

Helytelen fogmosási technika, trauma, harapási rendellenesség vagy fogszabályzó kezelés miatt >>>

Implantáció

A foghiányok pótlására nem csak hagyományos hídpótlássa vagy kivehető fogsorral van lehetőség. >>>

REFERENCIA

„Kovács Doktornő munkájával maximálisan elégedett voltam! A számomra legmegfelelőbb megoldást javasolta és bevált. Már az egész család hozzá jár.”

T. Panni

„Sajnos már sok fogorvosnál és szájsebésznél jártam életem során, rendszeresen voltak és vannak fogászati problémáim. Kovács Dóra doktornő kimagaslik szakmai igényességével, precizitásával, odafigyelésével és arra való törekvésével, hogy én a lehető legkevesebb fájdalom mellett kaphassam meg a szükséges kezelést. Mindenkinek szívből tudom ajánlani, garantáltan nem fognak csalódni.”

B. Zsolt

„Maximálisan elégedett vagyok. A kiszolgálás precíz, kedves és gyors (ritkán kellett várakozni). Itt tényleg személyre szabottan foglalkoznak az emberrel és nincs az az érzés hogy csak 1 a másik 100 páciens közül (mint sok más helyen). Csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Juhász D.

ÁRLISTA

Konzultáció és állapotfelmérés: 10 000 -15 000Ft

Kezelési terv készítése: 10 000 Ft

Professzionális szájhigiénés kezelés, fogkőeltávolítás: 25 000- 30 000Ft

Polírozás: 5000 Ft

Homokfújás: 15 000 Ft

Homokfújás foganként: 5000 Ft

Fogkőeltávolítás és homokfújás: 35 000 Ft

Röntgenfelvétel-intraorális: 7 000 Ft

Fogfelépítés gyökérkezelés előtt: 25 000 Ft

Gyökérkezelés front fog: 45 000 Ft

Gyökérkezelés kisőrlő fog: 50 000 Ft

Gyökérkezelés őrlő fog: 60 000 Ft

Gyökértömés front fog: 45 000 Ft

Gyökértömés kisőrlő fog: 50 000 Ft

Gyökértömés őrlő fog: 60 000 Ft

Gyökércsatornák gyógyszeres zárása, tisztítás, tágítás külön ülésben: 25 000 Ft

Régi gyökértömés eltávolítása csatornánként: 8000 Ft

Csap eltávolítása: 10 000 Ft

Fogfelépítés üvegszálas csappal: 45 000 Ft

Fogeltávolítás: 25 000-35 000 Ft

Bölcsességfog eltávolítása sebészi feltárással: 48 000 Ft

Gyökércsúcs eltávolítás retrográd gyökértöméssel: 40 000- 50 000Ft

Fogeltávolítás közben megnyílt arcüreg zárása: 25 000 Ft

Lágyrész plasztika: egyénre szabott

Csontpótlás: egyénre szabott

Implantátum beültetése (Straumann): 220 000 Ft

Implantátum felszabadítása, ínyformázó csavar behelyezése: 40 000 Ft

Műtéti sablon tervezéssel implantációhoz: egyénre szabott

Fogfehérítés- otthoni: 60 000 Ft

Fogfehérítés- belső, foganként: 40 000 Ft

Héj- direkt, rendelőben készített: 58 000 Ft

Héj- indirekt, fogtechnikus által készített: 90 000 Ft

Tejfog tömés: 20 000 Ft

Kiterjesztett barázdazárás: 15 000 Ft

Üvegionomer hosszútávú ideiglenes tömés: 25 000 Ft

Nyaki tömés: 25 000 Ft

Fényrekötő esztétikus tömés: 25 000-40 000 Ft

Inlay /Onlay kompozit: 95 000 Ft

Inlay / Onlay préskerámia: 105 000 Ft

Inlay / Onlay arany: 95 000 Ft + aranyár

Onlay arany: 85 000 Ft + aranyár

Rendelőben készített ideiglenes korona, híd: 15 000 Ft/fog

Implantátumra készített ideiglenes csavarozható korona: 45 000 Ft

Fogtechnikus által készített ideiglenes korona, híd-akrilát: 27 000 Ft/fog

Korona, híd eltávolítása: 8 000 Ft/fog

Fém kerámia korona, híd fogra: 90 000 Ft/fog

Cirkónium vázas kerámia korona, híd fogra: 100 000 Ft/fog

Préskerámia korona, híd fogra: 100 000 Ft/fog

Teljes lemezes fogpótlás: 165 000 Ft/állcsont

Részleges lemezes fogpótlás: 175 000 Ft/állcsont

Kombinált kivehető fogpótlás: egyénre szabott

Harapásemelő sín: 40 000 Ft

Ínyformázás: 10 000 Ft/alkalom

Implantátumra egyedi köztielem: egyénre szabott

Implantátumra készülő fogpótlás: egyénre szabott

Tasakmérés: 25 000 Ft

Zárt küret foganként: 18 000 Ft

Zárt küret quadráns: 32 000 Ft

Zárt küret fél oldali: 45 000 Ft

Nyitott küret: 50 000- 110 000 Ft

Nyitott küret regeneratív anyaggal (Emdogain): 60 000-160 000 Ft

Ínyrecesszió sebészi kezelése: 60 000-170 000 Ft

Kötőszövet transzplantáció/ membrán: 60 000 Ft

Fogak sinezése tömőanyaggal: 10 000-25 000 Ft

Fogak sinezése üvegszálas megerősítéssel: 25 000-60 000 Ft

IDŐPONTFOGLALÁS

Kérem, hívjon a +36 30 688 6852 telefonszámon, vagy írjon az alábbi űrlapon!

    KAPCSOLAT:

    Dr. Kovács Dóra
    Esztétikai fogászat · Parodontológus · Általános fogorvos
    Budapest 1024 Fillér utca 11 B/2.
    Tel.: 06 30 688 6852
    E-mail info@parodontologus.eu